44, Kirándulás az Őszibarack-forráshoz, Wang Wei, 桃源行, 王维
桃源行
王维 (699-761)
渔舟逐水爱山春，两岸桃花夹古津。
坐看红树不知远，行尽青溪不见人。
山口潜行始隈隩，山开旷望旋平陆。
遥看一处攒云树，近入千家散花竹。
樵客初传汉姓名，居人未改秦衣服。
居人共住武陵源，还从物外起田园。
月明松下房栊静，日出云中鸡犬喧。
惊闻俗客争来集，竞引还家问都邑。
平明闾巷扫花开，薄暮渔樵乘水入。
初因避地去人间，及至成仙遂不还。
峡里谁知有人事，世中遥望空云山。
不疑灵境难闻见，尘心未尽思乡县。
出洞无论隔山水，辞家终拟长游衍。
自谓经过旧不迷，安知峰壑今来变。
当时只记入山深，青溪几度到云林。
春来遍是桃花水，不辨仙源何处寻。
Táoyuán xíng
Wáng Wéi (699-761)
Yúzhōu zhú shuǐ ài shān chūn, liǎng'àn táohuā jiā gǔjīn.
Zuò kàn hóng shù bùzhī yuǎn, xíng jǐn qīng xī bùjiàn rén.
Shānkǒu qiánxíng shǐ wēi ào, shān kāi kuàng wàng xuán píng lù.
Yáo kàn yī chù zǎn yún shù, jìn rù qiānjiā sàn huā zhú.
Qiáo kè chū chuán hàn xìngmíng, jū rén wèi gǎi qín yīfú.
Jū rén gòng zhù wǔlíngyuán, hái cóng wù wài qǐ tiányuán.
Yuè míng sōngxià fáng lóng jìng, rì chū yún zhōng jī quǎn xuān.
Jīng wén sú kè zhēng lái jí, jìng yǐn hái jiā wèn dūyì.
Píngmíng lǘxiàng sǎo huā kāi, bómù yú qiáo chéng shuǐ rù.
Chū yīn bì de qù rénjiān, jízhì chéng xiān suì bù hái.
Xiá lǐ shéi zhī yǒu rénshì, shì zhōng yáowàng kōng yún shān.
Bù yí língjìng nán wén jiàn, chén xīn wèi jìn sīxiāng xiàn.
Chū dòng wúlùn gé shānshuǐ, cí jiā zhōng nǐ zhǎng yóu yǎn.
Zì wèi jīngguò jiù bù mí, ān zhī fēng hè jīn lái biàn.
Dāngshí zhǐ jì rù shān shēn, qīng xī jǐ dù dào yún lín.
Chūnlái biàn shì táohuā shuǐ, bù biàn xiān yuán hé chù xún.
Kirándulás az Őszibarack-forráshoz
Wang Wei (699-761)
Halászbárka űzi a vizet, csodás tavaszi táj; A parton őszibarackvirágtól szegélyezett vén rév áll.
Nem is tudja merre jár, csak nézi a vöröslő fát; A zöld patakon haladva, egyetlen lelket sem lát.
Folyókanyarulat, a hegyszorosban lopva halad; Széles, lapos táj jő, amint a hegynek vége szakad.
Távolról egybefolyik a fák és felhők alakja; Bambuszok és virágok halmát ezer család lakja.
Mikor a vándor elmondja nekik Han-kori nevét; Az itt lakók még "Qin"-ruhájukat le sem cserélték.
Együtt élnek a Wuling-forrásnál milyen régóta; S az elhagyatott földből paradicsom lett azóta.
Holdvilágban fenyők alatt egy ház, ablaka néma; Napkeltekor a felhők között tyúkok, kutyák hangja.
Összefutnak üdvözölni a világi vendéget; Saját, ősi szülőföldjeikről kérdezősködnek.
Hajnalban a sikátorban már virágot söpörnek; Alkonyatkor halászok, favágók vizen megtérnek.
Kezdetben a háború elől ide menekültek; Majd itt a varázshegyekben halhatatlanná lettek.
Ki tud itt bármit a kinti világról a szurdokban? A kintiek meg, ha erre néznek, csak felhő s hegy van!
Szellemmel teli, csodás föld ez, nem vonja kétségbe; Mégis, neki is szülővárosa jár az eszébe.
Elhagyja a barlangot, majd folyókon megy és hegyen; Földi lakától búcsúzik, hogy visszaútja legyen.
Azt hitte, a múlt nem vész el, és itt el nem tévedhet; De körötte megváltoztak a völgyek és a hegyek.
Ez a szurdok, úgy emlékszik, mintha mélyebb lett volna; s Felhő-erdő patakja mintha jobban kanyarogna.
Minden tele van barackvirággal teli vizekkel; A Szent-forrást merre keresse? Már nem ismeri fel!
A verset Tao Yuanming – Őszibarack-forrás című prózája ihlette. (*Tao Yuanming 陶渊明 (365-427), Keleti-Jin (东晋) korszakban élő kínai költő. Hivatalnoki életéből több mint húsz évre vonult vissza. Költészetében a vidéki életet, szántóföldek, kertek világát mutatja be. A blogon megtalálható Borozás című verse).
Az Őszibarack-forrás egy titkos (nem létező) hely a hegyek mélyén, amelyet véletlenül fedez fel egy halász. A vers elején, Wang Wei ennek az egykori halásznak a bőrébe bújik, akit Tao Yuanming történetéből ismerünk.
Tao Yuanming történetében, és Wang Wei versében békében élnek ezen a titkos helyen az emberek évszázadok óta, nincs háború, sem adók, tiszta, romlatlan világ van ott. Az ottani emberek egyáltalán nem akarják feladni ezt az életet, nem is tudják, hogy mi történt azóta odakint.
Azonban a versben két sor erejéig kilép ebből a szerepből a költő, és saját, Tang-kori valóságából kezdi el elemezni a titkos hegy mélyén lévő falucska képét.
A vers közepén a Han és a Qin dinasztia említése arra utal, amikor a Han-dinasztia átvette a hatalmat a Qin-dinasztiától, kb. ie.207 körül. A dinasztiaváltást mindig véres megtorlások, háborúk kísérték, így akik a Qin-dinasztiához voltak hívek, a hegyek közé menekültek, és azután nem tudták, hogy a világban mi történik, a dinasztiák hogyan váltogatják egymást.
武陵源: Wuling-forrás a vidék hivatalos neve volt, maga az elnevezés "a világi dolgokon kívüli, a földi zsivalyon túli".
Az utolsó sorban Wang Wei kimondja a mű igazi filozófiai üzenetét, hogy az Őszibarack-forrás nem egy fizikai hely, hanem egy tudatállapot. Amikor a halász először járt ott, láthatta, mert tiszta volt a szíve. Viszont amikor másodszor akarta megkeresni - holott megkérték rá, hogy tartsa titokban, akkor már nem találta. Vagyis a kapzsiság, birtoklási vágy által lehetetlen megtalálni ezt a helyet.
(A magyarázat forrása a https://baike.baidu.com/ oldalról származik).
A különböző dinasztiák jellemző ruházatairól az alábbi linken kicsit többen olvashatsz.
A vers korábbi változata Demény Ottó fordításában
Az őszibarackfák ligete
Vang Vej
Ladik ringott a vizen, a tavaszi hegyekben
Virágzó barackfák közt hömpölygött a folyó.
Ugy elmerült az utas a vörös ligetekben
- Az ut végéhez érve, látja, emberhad rebben.
A hegyoldalban nyilás, mélybe vezető uttal,
Tágult a barlang torka, sikság tárult eléje,
S messziről facsoport ring, csúcsuk az eget érte,
Majd szerteszórt virágok s házak tüntek szemébe.
Ő meg han-kori néven bemutatkozott illőn
Pedig Csin-kori jelmez volt e különös népen.
Lakóhelyüket hivták kies Vulingjüan-nak,
Mióta idetértek csak földdel foglalkoztak.
Nyugodt otthonaikba besüt a holdnak fénye,
S a kelő napra kutyák s kakaos kiáltoznak.
A földi embert látva tolongtak meglepetten,
És csalogatta mind - az ő házába menjen.
A hullt szirmokat reggel szépen összesöpörték,
S alkonyatkor a vizről megtértek a halászok.
Baj s háboruk elől bujtak el ide régen
S tündérré válva itt többé vissza se tértek.
Közülük immár senki nem tud a külvilágról,
S földi szem erre nézve csak felhőt s hegyet lát.
Az utas - ő még tudta, hogy szülőföldje várja -
Ki akart jutni innen, az elhagyott világba.
Családjától bucsuzni, majd visszatérni újra.
Vélte - a már járt utat ismét csak megtalálja.
De ki gondolta volna? hogy másodszorra fordult
A hegy s a völgy eltüntek, s nem emlékezett másra
Csak távoli folyókra, erdőkre, fellegekre,
A tavasz érkeztével virágos ligetekre.
De semmit fel nem ismer, a tündérliget eltünt.
Nin jel, mi megmutatná, nem tudja, hol keresse.
Forrás: Klasszikus kínai költők, Második kötet, A VII.századtól a XIX.század végéig, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967. 35. old.