春怨

金昌绪 (?-?)

打起黄莺儿，莫教枝上啼。

啼时惊妾梦，不得到辽西。

Chūn yuàn

Jīn Chāngxù (?-?)

Dǎ qǐ huángyīng er, mò jiào zhī shàng tí.

Tí shí jīng qiè mèng, bù dédào liáoxī.

Tavaszi panasz

Jing Changxu (?-?)

A sárgarigót kergesd el, űzd el!

Ne engedd, hogy az ágon daloljon!

Felébreszt álmomból, ha énekel,

Mikor Nyugat-Liaoról álmodom!

Ez a költő egyetlen, fennmaradt verse, egyetlen árva sor sincs az életéről, talán középső vagy késői Tang-korban élt. Saját korában is névtelen maradt. Bár a költőről nem tudunk, de ez a 20 írásjegyből álló verse fennmaradt, ámultak a szerkezetén, azt mondták, hogy egyetlen szót sem lehetne hozzáadni vagy elvenni belőle. A kínai poétikában ezt a verset "folyamatos láncolat" példájaként tanítják. A sorok logikailag úgy kapcsolódnak össze, mintha visszafelé pörgetnénk az eseményeket. Elkergetem a rigót. Miért? Hogy ne énekeljen. Miért ne énekeljen? Mert éneke felébreszt álmomból. Miért baj az? Mert álmomban épp úton voltam férjemhez Nyugat-Liaoba.

辽西 (liáoxī) Nyugat-Liao: Északkelet-Kínában, (Mandzsúria/Belső Mongólia határán) található  hely neve. A Tang-korban a birodalom legveszélyesebb helyeinek egyike, folyamatos véres háborúk dúltak a nomád törzsekkel, ahol a hölgy – akinek a gondolatait megismerjük a versben – férje kiküldetésben jár. Egyedi, különleges vers a Tang-korból.

(A magyarázat forrása a https://baike.baidu.com/ oldalról származik) 

Meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=kwJcDCoHDIA&ab_channel=%E9%97%B2%E6%95%A3%E4%BA%BA