石鱼湖上醉歌

元结 (719-772)

漫叟以公田酿酒，因休暇，载酒于湖上，时取一醉。欢醉中，据湖岸，引臂向鱼取酒，使舫载之，偏饮坐者。意疑倚巴丘酌于君山之上，诸子环洞庭而坐，酒舫泛泛然触波涛。而往来者，乃作歌以长之。

石鱼湖，似洞庭，夏水欲满君山青。

山为樽，水为沼，酒徒历历坐洲岛。

长风连日作大浪，不能废人运酒舫。

我持长瓢坐巴丘，酌饮四坐以散愁。

Shí yú húshàng zuì gē

Yuán Jié 

Mànsǒu yǐ gōngtián niàngjiǔ, yīn xiūxiá, zài jiǔ yú húshàng, shí qǔ yī zuì. Huān zuì zhōng, jù hú'àn, yǐn bì xiàng yú qǔ jiǔ, shǐ fǎng zài zhī, piān yǐn zuò zhě. Yì yí yǐ bā qiū zhuó yú jūnshān zhīshàng, zhū zǐ huán dòngtíng ér zuò, jiǔ fǎng fànfàn rán chù bōtāo. Ér wǎnglái zhě, nǎi zuògē yǐ zhǎng zhī. 

Shí yú hú, shì dòngtíng, xià shuǐ yù mǎn jūn shān qīng.

Shān wèi zūn, shuǐ wèi zhǎo, jiǔtú lìlì zuò zhōu dǎo.

Cháng fēng liánrì zuò dàlàng, bùnéng fèirén yùn jiǔ fǎng.

Wǒ chí zhǎng piáo zuò bāqiū, zhuó yǐn sì zuò yǐ sàn chóu.

Részeg dal a Kőhal-tónál

Yuan Jie (719-772)

Mansou a hivatali földjéből neki járó rizsből bort főzött, mert lazított épp szabadnapján, és a bort széthordta a tavon, ideje berúgni. A boldog részegség közepette, a tópartról karjával a tó felé nyújtotta a bort, vigyék csónakkal szét, másrészt igyon mindenki. Úgy érezte, Baqiu-hegyére támaszkodva, Jun-hegy tetején iszik, míg Dongting-taván mellette ültek vendégei, és a boros hajók sodródtak, lebegtek a nagy hullámokon, jöttek és mentek; Ő pedig hangosan énekelve megírta e dalt.

Dongtinghez hasonló a Kőhal-tó vize; Nyáron a Jun-hegynek kékjével van tele.

A hegy, mint egy palack, s a tó, mint egy pohár; Szigetén részegek ülnek, jól látni már.

Nap mint nap hosszú szél vet rá nagy hullámot; Nem állíthatja meg a boros csónakot.

Baqiu-hegyén tök-ivóedényem fogom; Iszom, köröttem négyen, enyhül a gondom.

漫叟 (màn sǒu): A szerző (元结) saját magát nevezi így.

巴丘 (bāqiū): Hegység neve a mai Hunanban (湖南), a mai Yueyang (岳阳) város környékén, Dongting-tó (洞庭)mellett.

君山jūnshān: Hegység neve a mai Hunanban (湖南), a mai Yueyang (岳阳) város környékén Dongting-tó (洞庭)mellett.

洞庭 (dòngtíng): Tó neve a mai Hunanban (湖南), a mai Yueyang (岳阳) város környékén. Régen Kína legnagyobb édesvízi tava volt.

Meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=QlRSjqICjJU&ab_channel=qingshengzhang

Yuan Jie a Közép-Tang-kor egyik legkülönlegesebb alakja volt. Amikor a verset írta, Daozhou vidékének kormányzója volt. A helyiek nagyon szerették, mert az An Lushan-lázadás után a romokba heverő vidéken elengedte a szegényeknek az adót, és saját zsebéből segítette a menekülteket. A Man Sou szószerinti fordítása "laza Öregember" vagy "félrevonult aggastyán", ezzel utalt arra a költő, hogy egy egyszerű embernek tartja magát. 

A Kőhal-tó nem egy hatalmas, hegyekkel kröülvett tó volt, hanem egy aprócska, mesterséges kerti tavacska, amely közepén feküdt egy nagy, különös alakú szikla, ami úgy nézett ki, mint egy vízből kiugró hal, ennek a kőhalnak a tetején volt egy mélyedés, és abban tartották a bort. Yuan Jie hatalmasnak írja le ezt a pici kerti tavat, a Dongting-tóhoz hasonlítja, a vízben lévő sziklát pedig Junshan-hegyhez. Miközben a vendégei a kis tavacska mentén lévő köveken ülnek, ő pedig egy hosszú merőkanállal mer a kőhal hátában lévő borkészletből, és kis játékcsónakon úsztatja a bort a barátainak. 

Nem csupán mulatozás zajlik itt, hanem búfelejtés is, a mindennapi nyomort, sebesülteket, elszegényedett népet felejteni akaró ember vágya. 

(A magyarázat forrása a https://baike.baidu.com/ oldalról származik).