81, Pavilon bambuszok között, Wang Wei, 竹里馆, 王维
竹里馆
王维 (699-761)
独坐幽篁里，弹琴复长啸。
深林人不知，明月来相照。
Zhúlǐ guǎn
Wáng Wéi (699-761)
Dú zuò yōu huáng lǐ, tánqín fù cháng xiào.
Shēnlín rén bùzhī, míngyuè lái xiāng zhào.
Pavilon bambuszok között
Wang Wei (699-761)
Egyedül egy dús bambuszerdőben; Éneklek és guqinom pengetem.
Mély az erdő, nem tudja senki sem; Csak a fényes Hold világít nekem.
Wang Wei ezen verse nagyon híres vers. Zseniálisan tömör, hétszótagos, négysoros, amely a budhaista és taoista életérzést sűríti magába.
Wang Wei a Virágzó Tang-kor egyik legnagyobb alakja volt, nemcsak költőként, hanem festőként, zenészként, magas rangú állami tisztviselőként is tisztelték. Amikor viszont megelégelte az udvari intrikákat, visszavonult a Chang'antól délre eső Lantian-hegységnél található birtokába, Wangchuanba (több versben szerepel).
A buddhista gondolatok egyike, a nem-cselekvés, hanem hagyni történni az eseményeket. A magány nem szomorú, hanem felszabadító, az, hogy nem tudják, hol van a költő, mi jár a költőben, az nem rossz dolog. A hold a tiszta, megvilágosodott tudat jelképe, és a költő társat talál benne.
Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=ZdvCZP3xwmA
A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában:
Bambuszok között
Vang Vej
Fekszem, köröttem bambuszok.
A lantomon lágy dal buzog.
Oly szép, ne hallja fül soha,
csupán te Hold, vén cimbora.
Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999. 34.old.