蝉

李商隐 (813-858)

本以高难饱，徒劳恨费声。

五更疏欲断，一树碧无情。

薄宦梗犹泛，故园芜已平。

烦君最相警，我亦举家清。

Chán

Lǐ Shāngyǐn (813-858)

Běn yǐ gāonán bǎo, túláo hèn fèi shēng.

Wǔ gēng shū yù duàn, yī shù bì wúqíng.

Báo huàn gěng yóu fàn, gùyuán wú yǐ píng.

Fán jūn zuì xiāng jǐng, wǒ yì jǔ jiā qīng.

Kabóca

Li Shangyin (813-858)

A magasban bizony éhezni fogsz; Hiába jajgatsz, hiába nyafogsz.

A hangod hajnalra majd elgyengül; Míg a fád zöldell könyörtelenül.

Hivatalom szerény, sodor az ár; Szülőföldem benőtte a gaz már.

Hogy emlékeztetsz, megköszönöm én; Miként te, nemes vagyok, de szegény.

A vers a késő Tang-korban született, és a "tárgyiasított önkifejezés" mesterpéldája, vagyis a költő a papíron egy rovarról ír, de valójában minden szóval saját tragikus, meg nem értett életét mutatja be. 

Li Shangyin idején két párt kardoskodott a hatalomért. Li Shangyint a Niu-párt fővezetője támogatta és indította el a karrierjét. Viszont a költő a másik párt (Li-párt) egyik vezérének a lányába szeretett bele, és elvette azt feleségül. Ezért mindkét párt hűtlennek tartotta, és úgy gondolták, politikailag elárulta őket. Ez miatt soha nem kapott magas hivatalt, egész életében alacsony rangú, rosszul fizetett írnokként dolgozott, távol az otthonától. Szegény volt, kiszolgáltatott és senki sem bízott benne. Ez a vers isz. 848-ban született Guilinben, dél-Kínában. Li Shangyin ott dolgozott egy tábornok titkáraként, de a tábornokont hirtelen leváltották, a költő pedig védelem és pénz nélkül maradt. 

Az ókori kínaiak azt gondolták, a kabócák a legtiszább lények, és csak szelet szívnak be és tiszta harmatot isznak, nem esznek koszt, mint a többi rovar. A tiszta harmat, a magas fág a morális tisztaság és a magas erkölcs szimbóluma. Úgy gondolták, mivel a kabócák magas fák tetején élnek, onnan felszívják a harmatot, és mivel a magas fákon kevés a harmat, a kabócák a vélekedések szerint állandóan éheztek és ezért "sírtak", ciripeltek egész éjjel. Li Shangyin annyit fűz hozzá, hogy mivel a magasban vagy, tisztességes vagy, törvényszerűen éhezni fogsz, a sírásod valójában nem az éhség miatti, hanem a becsületes írástudó segélykiáltása. 

梗犹泛 gěng yóu fàn: A Hadakozó fejedelemségek idején jegyezték le egy könyvben az alábbi szállóigét: 

A Barackfából faragott ember és a Sárból készített ember beszélgetnek a folyópart egy-egy oldalán állva:

-Uram, Te a nyugati part földjéből vagy. Ha a nyolcadik hónapban jön az eső, és a folyó megárad, nem marad belőled semmi!

-Nem igazán. A nyugati part földjéből vagyok, ha jön az eső, és a folyó megárad, csupán visszatérek a part földjébe. De te, Keleti-királyság barackfájából faragott ember, ha jön az eső, és a folyó megárad, akkor veled mi lesz?

Ezt a szállóigét használja fel a költő, mint a barackfából faragott ember szimbolikus életét, akit elvisz az ár, elvándorol máshová, lebegő, gyökértelen életet él.

(A magyarázat forrása a https://baike.baidu.com/ oldalról származik). 

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=HnzODTRY8Dw

A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában: 

Tücsök

Li Sang-Jin

Te tiszta, mindig éhező barát,

cél nélkül is dalolsz az éjen át. 

Ó fönn a zöld, közönyös levelek

közt ez a csöpp, halk, élő lehelet.

Úgy szállok én is, mint kóró a szélbe.

A kertem otthon fölveri a gaz...

csupán te biztatsz, hogy legyek, miként te,

oly tisztaszívű, árva és igaz. 

Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999. 101. old.