Hegyi hajlék őszi este

Wang Wei (699-761)

Kihalt hegyeken friss eső után; Őszire vált az idő estére.

Holdfény ragyog a fenyőfák között; Köveken tiszta forrás csorog le.

Bambusz roppan, mosónő visszatér; Halászbárka elől lótusz hajlik.

Tavaszi virág maga tűnik el; Wangsun is elvonultan élhet itt.

A vers kb. 740-ben íródott Wang Wei vidéki birtokán Wangchuanban, amikor a költő már a félhivatalnok, félremete életét élte. A költő mélyen hívő buddhista volt. A vers közepén ezek az apró mozgások, kiemelik a csendet. Ez az ókori versírók egyik újítása, bravúrja volt. Nem azt mondták, hogy a falu zajos, hanem annyira csend van, hogy még a roppanást is hallani. 

Vagy hogyan fesd meg a vízesés hangját? Úgy hogy odarajzolsz mellé két embert, egyik a füléhez emeli a kezét, a másik pedig felé hajolva kiabál. 

Az utolsó sor egy régi bölcs mondás feje tetejére állítása. Wang Wei itt egy 600 évvel korábbi, híres ókori versre, a Remete hívása (招隐士 - Zhao Yin Shi) című műre utal. Abban a versben a szerző arra kérte Wangsun-t, ami szó szerint a Király unokáját jelenti, átvitt értelemben nemes embert jelent, hogy hagyja ott a veszélyes hegyeket, és térjen vissza a városba a császárhoz. Wang Wei ezt fordítja ki, hogy önmagát Wangsunnak nevezve mondja, hogy ő önként és örömmel marad itt, esze ágába sincs visszatértni a városba. 

(A magyarázat forrása a https://baike.baidu.com/ oldalról származik).  

Meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=ofIh0-ew1i0&ab_channel=qingshengzhang

A vers korábbi változata Demény Ottó fordításában: 

Őszi alkony a hegyeken

Vang Vej

Eső után az elhagyott hegyen

Őszbe fordul az idő estelig. 

Holdfény ragyog a fenyvesek között, 

A köveken tiszta forrás folyik, 

Bambusz zörög, egy asszony hazatart, 

Remeg a lótusz, suhan a ladik. 

Tovatünt bár a tavasz illata

Vang Szun tán mégis elidőzhet itt. 

Forrás: Klasszikus kínai költők, Második kötet, A VII.századtól a XIX.század végéig, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967. 36.old.

A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában: 

Őszi este a hegyekben

Vang Vej

Eső után a hegy oly őszi, 

üres, kietlen, hallgatag. 

A hold a fenyves-barlangot tetőzi, 

kristály-követ görgetget a patak. 

A bambusz ifju lányokról susog,

bárkák előtt imbolygó lótuszok. 

De mégse kérdezem, hogy visszajő-e

a szép tavasz s órája perceg-e, - 

hisz itt vagy énvelem e bús időbe,

barátom, ó Barátok Hercege

Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999. 37. old.