Őszibarack-forrás, Tao Yuanming, 桃花源记, 陶渊明

Őszibarack-forrás 桃花源记 Táohuāyuán jì

陶渊明 Táo Yuānmíng (365-427)

晋太元中， 武陵人捕鱼为业。 缘溪行， 忘路之远近。 忽逢桃花林， 夹岸数百步， 中无杂树， 芳草鲜美， 落英缤纷。 渔人甚异之， 复前行， 欲穷其林。 林尽水源， 便得一山。 山有小口， 仿佛若有光。 便舍船， 从口入。 初极狭， 才通人。 复行数十步， 豁然开朗。 土地平旷， 屋舍俨然， 有良田， 美池， 桑竹之属。 阡陌交通， 鸡犬相闻。 其中往来种作， 男女衣着， 悉如外人。 黄发垂髫， 并怡然自乐。 见渔人， 乃大惊， 问所从来， 具答之。 便要还家， 设酒杀鸡作食物。 村中闻有此人， 咸来问讯。 自云先世避秦时乱， 率妻子邑人来此绝境， 不付出焉， 遂与外人间隔。 问今是何世， 乃不知有汉， 无论魏， 晋。 此人一一为具言所闻， 皆叹惋。 余人各复延至其家， 皆出酒食。 停数日， 辞去。 此中人语云：不足为外人道也。 既出， 得其船， 便扶向路， 处处志之。 及郡下， 诣太守， 说如此。 太守即遣人随其往， 寻向所志， 遂迷， 不复得路。

南阳刘子骥， 高尚士也， 闻之， 欣然规往。 未果， 寻病终。 后遂无问津者。

Jìn tài yuán zhōng, wǔlíng rén bǔ yú wèi yè. Yuán xī xíng, wàng lù zhī yuǎnjìn. Hū féng táohuā lín, jiā àn shù bǎi bù, zhōng wú zá shù, fāng cǎo xiānměi, luòyīng bīnfēn. Yú rén shèn yì zhī, fù qián xíng, yù qióng qí lín. Lín jǐn shuǐyuán, biàn dé yī shān. Shān yǒu xiǎokǒu, fǎngfú ruò yǒu guāng. Biàn shě chuán, cóng kǒu rù. Chū jí xiá, cái tōng rén. Fù xíng shǔ shí bù, huòrán kāilǎng. Tǔdì píng kuàng, wū shě yǎnrán, yǒu liángtián, měi chí, sāngzhú zhī shǔ. Qiānmò jiāotōng, jī quǎn xiāng wén. Qízhōng wǎnglái zhǒng zuò, nánnǚ yīzhuó, xī rú wàirén. Huáng fā chuítiáo, bìng yírán zì lè.

Jiàn yú rén, nǎi dà jīng, wèn suǒ cónglái, jù dá zhī. Biàn yào hái jiā, shè jiǔ shā jī zuò shíwù. Cūn zhōng wén yǒu cǐ rén, xián lái wènxùn. Zì yún xiānshì bì qín shí luàn, lǜ qīzǐ yìrén lái cǐ juéjìng, bú fùchū yān, suì yǔ wàirén jiàngé. Wènjīn shì hé shì, nǎi bùzhī yǒu hàn, wúlùn wèi, jìn. Cǐ rén yīyī wéi jù yán suǒ wén, jiē tànwǎn. Yúrén gè fù yánzhì qí jiā, jiē chū jiǔshí. Tíng shù rì, cíqù. Cǐ zhōng rén yǔ yún: Bùzú wéi wài réndào yě. Jìchū, dé qí chuán, biàn fú xiàng lù, chùchù zhì zhī. Jí jùn xià, yì tàishǒu, shuō rúcǐ. Tàishǒu jí qiǎn rén suí qí wǎng, xún xiàng suǒ zhì, suì mí, bù fù dé lù. Nányáng liúzǐjì, gāoshàng shì yě, wén zhī, xīnrán guī wǎng. Wèiguǒ, xún bìng zhōng. Hòu suì wú wèn jīn zhě. 

Őszibarack-forrás 

Tao Yuanming (365-427)

A Jin-korszakban (晋 317-420) Taiyuan (376-396) uralkodása idején, élt egy wulingi ember, aki halászattal foglalkozott. Egy hegyi patakon utazva felfelé, el is feledte, milyen messze hagyta az utat maga mögött, amikor egyszercsak egy őszibarack erdőben találta magát. A patak partján sokáig ment előre, de más féle fát nem látott közöttük. A fű selymesen friss volt, a lehulló virágszirmok mindent beborítottak. A halásznak semmi sem tűnt itt ismerősnek, így újra előre indult, abban a reményben, hogy kijut az erdőből. Az erdőt követve egy forrásra bukkant és egy hegy állta az útját. A hegyre pillantva kisebb nyiladékot vett észre, amiből mintha fény áradt volna. A csónakot távolabb hagyva belépett a nyíláson. A kis barlang eleinte nagyon szűk volt, alig fért át rajta, de a halász tovább ment még tízegynéhány lépést, amikor hirtelen fényt látott maga előtt. Azt követve tágas, lapos föld tárult a szeme elé, szépen épített házakkal, termékeny mezőkkel, gyönyörű tavakkal, eperfával, bambuszokkal. Gyalogutak és utcák keresztezték egymást, tyúkok és kutyák hangját hallotta. Emberek sétáltak, látszott rajtuk, hogy éppen növénytermesztéssel vannak elfoglalva. A nők és férfiak ruházata idegen volt a számára. Sárga hajuk hosszan lelógott, boldognak és elégedettnek tűntek.

A halászt meglátva nagyon elcsodálkoztak. Kérdezgették, honnan jött? Ő pedig elmondta nekik, hogyan járt, és hogy haza szeretne menni. Bort hoztak és csirkét öltek a tiszteletére. A többi falubeli is, amint megtudták, hogy itt van egy ember odakintről, azonnal érdeklődve jöttek hozzá.

Ők elmesélték magukról, hogy a Qin-korszak (秦 ie.221-ie.207) felfordulása idején egy városból menekültek ide családostól kétségbeesésükben, mert nem tudtak fizetni az uralkodónak, így inkább teljesen elszakadtak a külvilágtól. Amikor megkérdezték, mi van most a világban, egyáltalán nem hallottak a Han-korról, a Wei és Jin-korról sem tudtak semmit. A halász részletesen elmondott mindent, amit tudott, az emberek sóhajtozva hallgatták. Majd ismét otthonukba hívták, ettek és ittak.

Néhány napot köztük töltött, majd, amikor indulni készült, a falusiak azt kérték tőle, hogy senkinek ne mutassa meg az idevezető utat.

Miután kiért a hegy gyomrán át, ott találta csónakját, ahol hagyta, aztán azon az úton, ahol jött, visszament.

Út közben mindenkinek elbeszélte, merre járt. Felkereste a prefektust (a terület fő ügyintézőjét), neki is elmondta, mi történt vele. A prefektus azonnal elküldte az embereit, hogy a halászt kísérve keressék meg a helyet, de a halász eltévedt, és nem találta meg újra az utat.

Egy nanyangi tudós, Liu Ziji is hallott az esetről, és fellelkesedve rajta, azonnal útnak eredt. De az út után kutatva váratlanul meghalt egy betegségben. Ez után már senki sem kereste újra az elvarázsolt helyet. 

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=xh3PXs0s8CQ

Az Őszibarack-forrásról több műben is olvashattok a blogon: 

Wang Wei: Kirándulás az Őszibarack-forráshoz

Pei Di: Cui Jiu-nak a Déli-hegyre