Indultomban a Yangzi folyón, küldöm Yuan Da hivatalnoknak, Wei Yingwu , 初发扬子寄元大校书, 韦应物

初发扬子寄元大校书

韦应物 (737-792)

凄凄去亲爱，泛泛入烟雾。

归棹洛阳人，残钟广陵树。

今朝此为别，何处还相遇？

世事波上舟，沿洄安得住？

Chū fā yángzǐ jì yuán dàxiào shū

Wéi Yìngwù (737-792) 

Qī qī qù qīn'ài, fànfàn rù yānwù.

Guī zhào luòyáng rén, cán zhōng guǎnglíng shù.

Jīnzhāo cǐ wéi bié, hé chù hái xiāngyù?

Shìshì bō shàng zhōu, yán huí ān dé zhù?

Indultomban a Yangzi folyón, küldöm Yuan Da hivatalnoknak

Wei Yingwu (737-792)

Bánatos szívvel most elhagylak barátom; Sodródom céltalan sűrű ködpárákon.

Luoyang felé fordul a vándor hajó; Guangling fái közt elhal a harangszó.

Ma reggel ezen a helyen elbúcsúzunk; Ki tudja, vajon újra hol találkozunk?

Életünk, mint a hullámon ringó csónak; Sodrásban, örvényben egy helyben nem marad.

Ez a vers Kínában híres búcsúvers. Kétféle születési időpontja van, amely más-más megvilágításba helyezi. Az egyik szerint (763): Wei Yingwu ekkor még fiatal, gyakran költözik, és ekkor nevezték ki Luoyang elöljárójának. Így Guanglinból el kellett utaznia a Tang-kor keleti fővárosába. A másik szerint (774): Wei Yingwu önkéntes remeteségben tartózkodott délen, Guanglingban, amikor egy császári döntés alapján "rángatják vissza" a hivatalba.

Yuan Daról, akinek írta nem maradtak fent feljegyzések, Yuan a családneve, a Da annyit jelent, hogy ő volt a legidősebb – elsőszülött – fiú a családjában.

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=7G3bc_BMgYo

A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában: (66.old)

A Jangcén vitorlázva

Vej Jing-vu

Baráttól és rokontól messze-messze

ring a hajóm a ködpárába veszve.

Visz a vitorlám csöndesen Lo-jang-ba.

A fák között a tornyok estharangja

kongatja útam és engem sirat.

Mikor látom megint barátimat?

Hajó a Sors, hab verdesi mogorván

és akaratunk rajta gyönge kormány.

Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999, 66.old.

A vers korábbi változata Dudás Kálmán fordításában:  

Mikor elindultam a Jang-Ce-n, ezt küldtem Jüan főbírónak

Vej Jing-vu

Szeretteimtől elszakadni fáj.

Beszállok; zúg az ár, s ködbe hatol.

Lo-jang-i nép evez, hazafelé,

Harang szól Kuang-ling lombja alól.

Ez volt a búcsú, s túl e hajnalon

Találkozunk-e egyszer valahol?

Ki állíthatja meg a gyors habon

Ha mit a zúgó áradat sodor?

Forrás: Klasszikus kínai költők, Második kötet, A VII.századtól a XIX.század végéig, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967, 203.old.