Zhongnan-hegyi remetelak, Wang Wei, 终南别业, 王维
终南别业
王维 (699-761)
中岁颇好道，晚家南山陲。
兴来每独往，胜事空自知。
行到水穷处，坐看云起时。
偶然值林叟，谈笑无还期。
Zhōng nán bié yè
wáng wéi (699-761)
Zhōng suì pǒ hǎo dào, wǎn jiā nánshān chuí.
Xìng lái měi dú wǎng, shèng shì kōng zì zhī.
Xíng dào shuǐ qióng chù, zuò kàn yún qǐ shí.
Ǒurán zhí lín sǒu, tán xiào wú huán qí.
Zhongnan-hegyi remetelak
Wang Wei (699-761)
Meglett koromban a Tao-útját követtem, Később otthonom Déli-hegy határán leltem.
Nagy boldogságomban egyedül barangolok, Így hát céltalan szépségiről csak én tudok.
Pataknak, víznek forrásáig felsétálok, Üldögélek, születő felhőket bámulok.
Ha belebotlok egy hegyi öregapóba, Vidám csevegésünknek se vége, se hossza.
Meghallgatható:
https://www.youtube.com/watch?v=nNDTFzTfqfQ
A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában:
Remete
Vang Vej
Mint férfi leltem én meg az Utat,
most lelkem e hegy lábánál mulat.
Barangolok, ha kedven van, henyén,
minden, mi szép e földön, az enyém.
Megyek, amíg víz nem kerül elébem,
akkor leülök, a felhőket nézem.
Végül találok majd egy agg favágót,
vele kacagok és több se láttok.
Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999. 34. old.