Xú Zhìmó, Egy éjszaka Firenzében; 徐志摩, 翡冷翠的一夜

Nemrég tértem haza Firenzéből, és tanárnőm mondta, egy kortárs kínai írónak van egy novellája az 1920-as évek Firenzéjéről. Vessük össze az emlékeinket. Így hát lefordítottam Xu Zhimo, Egy éjszaka Firenzében című híres novelláját. Be kell valljam, egyáltalán nem ugyanazok az emlékeink Firenzéről. 

我刚从佛罗伦萨回来，老师告诉我，一位中国当代作家写了一篇关于20世纪20年代佛罗伦萨的短篇小说。让我们比较一下我们的记忆。于是我翻译了徐志摩的著名短篇小说《翡冷翠的一夜 》。我必须承认，我们对佛罗伦萨的记忆完全不一样。 他将佛罗伦萨命名为"翡冷翠"，这个名字是由"翡 "（祖母绿）、"冷 "（寒冷）和"翠 "（玉）三个词组合而成。

徐志摩 Xú Zhìmó (1897-1931)

翡冷翠的一夜 Fěilěngcuì de yīyè

Xu Zhimo -Egy éjszaka Firenzében

你真的走了，明天？那我，那我，…… Nǐ zhēn de zǒule, míngtiān? Nà wǒ, nà wǒ,……

你也不用管，迟早有那一天； nǐ yě bùyòng guǎn, chízǎo yǒu nà yītiān

你愿意记着我，就记着我， nǐ yuànyì jìzhe wǒ, jiù jìzhe wǒ,

要不然趁早忘了这世界上 yào bùrán chènzǎo wàngle zhè shìjiè shàng

有我，省得想起时空着恼， yǒu wǒ, shěngdé xiǎngqǐ shíkōngzhe nǎo,

只当是一个梦，一个幻想； zhǐ dāng shì yīgè mèng, yīgè huànxiǎng;

只当是前天我们见的残红， zhǐ dāng shì qiántiān wǒmen jiàn de cán hóng

怯怜怜的在风前抖擞，一瓣， qiè lián lián de zài fēng qián dǒusǒu, yī bàn,

两瓣，落地，叫人踩，变泥…… liǎng bàn, luòdì, jiào rén cǎi, biàn ní……

唉，叫人踩，变泥——变了泥倒干净， āi, jiào rén cǎi, biàn ní——biànle ní dào gānjìng,

这半死不活的才叫是受罪， zhè bànsǐbùhuó de cái jiào shì shòuzuì,

看着寒伧，累赘，叫人白眼—— kànzhe háncāng, léizhui, jiào rén báiyǎn——

天呀！你何苦来，你何苦来…… tiān ya! Nǐ hékǔ lái, nǐ hékǔ lái……

我可忘不了你，那一天你来， wǒ kě wàng bùliǎo nǐ, nà yītiān nǐ lái,

就比如黑暗的前途见了光彩， jiù bǐrú hēi'àn de qiántú jiànle guāngcǎi,

你是我的先生，我爱，我的恩人， nǐ shì wǒ de xiānshēng, wǒ ài, wǒ de ēnrén,

你教给我什么是生命，什么是爱， nǐ jiào gěi wǒ shénme shì shēngmìng, shénme shì ài,

你惊醒我的昏迷，偿还我的天真。nǐ jīngxǐng wǒ de hūnmí, chánghuán wǒ de tiānzhēn.

没有你我哪知道天是高，草是青？ Méiyǒu nǐ wǒ nǎ zhīdào tiān shì gāo, cǎo shì qīng?

你摸摸我的心，它这下跳得多快； Nǐ mō mō wǒ de xīn, tā zhè xià tiào dé duō kuài;

再摸我的脸，烧得多焦，亏这夜黑 zài mō wǒ de liǎn, shāo dé duō jiāo, kuī zhè yè hēi

看不见；爱，我气都喘不过来了， kàn bùjiàn; ài, wǒ qì dōu chuǎn bùguò láile,

别亲我了；我受不住这烈火似的活， bié qīn wǒle; wǒ shòu bù zhù zhè lièhuǒ sì de huó,

这阵子我的灵魂就象是火砖上的 zhè zhènzǐ wǒ de línghún jiù xiàng shì huǒ zhuān shàng de

熟铁，在爱的槌子下，砸，砸，火花 shú tiě, zài ài de chuízǐ xià, zá, zá, huǒhuā

四散的飞洒……我晕了，抱着我， sìsàn de fēi sǎ……wǒ yūnle, bàozhe wǒ,

爱，就让我在这儿清静的园内， ài, jiù ràng wǒ zài zhè'er qīngjìng de yuán nèi,

闭着眼，死在你的胸前，多美！ bì zhuóyǎn, sǐ zài nǐ de xiōng qián, duō měi!

头顶白杨树上的风声，沙沙的， Tóudǐng bái yáng shù shàng de fēngshēng, shāshā de,

算是我的丧歌，这一阵清风， suànshì wǒ de sàng gē, zhè yīzhèn qīngfēng,

橄榄林里吹来的，带着石榴花香， gǎnlǎn lín lǐ chuī lái de, dàizhe shíliú huāxiāng,

就带了我的灵魂走，还有那萤火， jiù dàile wǒ de línghún zǒu, hái yǒu nà yíng huǒ,

多情的殷勤的萤火，有他们照路， duōqíng de yīnqín de yíng huǒ, yǒu tāmen zhào lù,

我到了那三环洞的桥上再停步， wǒ dàole nà sān huán dòng de qiáo shàng zài tíng bù,

听你在这儿抱着我半暖的身体， tīng nǐ zài zhè'er bàozhe wǒ bàn nuǎn de shēntǐ,

悲声的叫我，亲我，摇我，咂我，…… bēi shēng de jiào wǒ, qīn wǒ, yáo wǒ, zā wǒ,……

我就微笑的再跟着清风走， wǒ jiù wéixiào de zài gēnzhe qīngfēng zǒu,

随他领着我，天堂，地狱，哪儿都成，suí tā lǐngzhe wǒ, tiāntáng, dìyù, nǎ'er dōu chéng,

反正丢了这可厌的人生，实现这死 fǎnzhèng diūle zhè kě yàn de rénshēng, shíxiàn zhè sǐ

在爱里，这爱中心的死，不强如 zài ài lǐ, zhè ài zhōngxīn de sǐ, bù qiáng rú

五百次的投生？……自私，我知道，wǔbǎi cì de tóushēng?……Zìsī, wǒ zhīdào,

可我也管不着……你伴着我死？kě wǒ yě guǎn bùzháo……nǐ bànzhe wǒ sǐ?

什么，不成双就不是完全的"爱死"， Shénme, bùchéng shuāng jiù bùshì wánquán de "ài sǐ",

要飞升也得两对翅膀儿打伙， yào fēishēng yě dé liǎng duì chìbǎng er dǎ huǒ,

进了天堂还不一样的要照顾， jìnle tiāntáng hái bù yīyàng de yāo zhàogù,

我少不了你，你也不能没有我； wǒ shàobùliǎo nǐ, nǐ yě bùnéng méiyǒu wǒ;

要是地狱，我单身去你更不放心， yàoshi dìyù, wǒ dānshēn qù nǐ gèng bù fàngxīn

你说地狱不定比这世界文明 nǐ shuō dìyù bùdìng bǐ zhè shìjiè wénmíng

（虽则我不信，）象我这娇嫩的花朵， (suīzé wǒ bùxìn,) xiàng wǒ zhè jiāonèn de huāduǒ,

难保不再遭风暴，不叫雨打， , nánbǎo bu zài zāo fēngbào, bù jiào yǔ dǎ,

那时候我喊你，你也听不分明，—— nà shíhòu wǒ hǎn nǐ, nǐ yě tīng bù fēnmíng,——

那不是求解脱反投进了泥坑， nà bùshì qiú jiětuō fǎn tóu jìnle níkēng,

倒叫冷眼的鬼串通了冷心的人， dào jiào lěngyǎn de guǐ chuàntōngle lěng xīn de rén,

笑我的命运，笑你懦怯的粗心？ xiào wǒ de mìngyùn, xiào nǐ nuò qiè de cūxīn?

这话也有理，那叫我怎么办呢？ Zhè huà yěyǒu lǐ, nà jiào wǒ zěnme bàn ne?

活着难，太难就死也不得自由， Huózhe nán, tài nàn jiù sǐ yě bùdé zìyóu,

我又不愿你为我牺牲你的前程…… wǒ yòu bù yuàn nǐ wèi wǒ xīshēng nǐ de qiánchéng……

唉！你说还是活着等，等那一天！ āi! Nǐ shuō háishì huózhe děng, děng nà yītiān!

有那一天吗？——你在，就是我的信心； Yǒu nà yītiān ma?——Nǐ zài, jiùshì wǒ de xìnxīn;

可是天亮你就得走，你真的忍心kěshì tiānliàng nǐ jiù dé zǒu, nǐ zhēn de rěnxīn

丢了我走？我又不能留你，这是命； diūle wǒ zǒu? Wǒ yòu bùnéng liú nǐ, zhè shì mìng;

但这花，没阳光晒，没甘露浸， dàn zhè huā, méi yángguāng shài, méi gānlù jìn,

不死也不免瓣尖儿焦萎，多可怜！ bùsǐ yě bùmiǎn bàn jiān er jiāo wěi, duō kělián!

你不能忘我，爱，除了在你的心里， Nǐ bùnéng wàngwǒ, ài, chúle zài nǐ de xīnlǐ,

我再没有命；是，我听你的话，我等， wǒ zài méiyǒu mìng; shì, wǒ tīng nǐ dehuà, wǒ děng,

等铁树儿开花我也得耐心等；děng tiěshù er kāihuā wǒ yě dé nàixīn děng;

爱，你永远是我头顶的一颗明星： ài, nǐ yǒngyuǎn shì wǒ tóudǐng de yī kē míngxīng:

要是不幸死了，我就变一个萤火， Yàoshi bùxìng sǐle, wǒ jiù biàn yīgè yíng huǒ,

在这园里，挨着草根，暗沉沉的飞， zài zhè yuán lǐ, āizhe cǎogēn, àn chénchén de fēi,

黄昏飞到半夜，半夜飞到天明， huánghūn fēi dào bànyè, bànyè fēi dào tiānmíng,

只愿天空不生云，我望得见天 zhǐ yuàn tiānkōng bù shēng yún, wǒ wàng dé jiàn tiān

天上那颗不变的大星，那是你，tiān shàng nà kē bù biàn de dà xīng, nà shì nǐ,

但愿你为我多放光明，隔着夜， 隔着天，dàn yuàn nǐ wèi wǒ duō fàng guāngmíng, gézhe yè, gézhe tiān,

通着恋爱的灵犀一点…… tōngzhe liàn'ài de língxī yīdiǎn……

六月十一日，一九二五年翡冷翠山中 liù yuè shíyī rì, yījiǔ'èrwǔ nián fěi lěng cuì shānzhōng

Xu Zhimo -Egy éjszaka Firenzében

Tényleg elmész holnap? És én… és én…

Ne aggódj, előbb vagy utóbb eljön az a nap.

Ha emlékezni akarsz rám, csak emlékezz rám,

de inkább a lehető leghamarabb felejtsd el, hogy ezen a világon

vagyok, hogy minél kevésbé zavarjon az időbeli és térbeli távolság,

csak úgy kezeld, mint egy álmot, mint egy fantáziaképet.

Csak úgy tekintsd, mint a minap azt a két megfakult

virágszirmot, akik bátortalanul remegtek a szélben; aztán az egyik,

majd a másik szirom is az útra hullt, az emberek rátapostak, és sárrá váltak…

Jaj! Rátapostak és sár lett belőlük…Nem is, a sár az tiszta,

de ez a félholt, kopott dolog ott szenvedett,

nézni is nehezünkre esett, lesütöttük szemünket.

Istenem! Miért is jöttél? Miért is jöttél?

Nem tudlak elfeledni. Aznap, amikor életembe léptél,

mintha a sötét jövőben megláttam volna a fényt,

te vagy az én uram, a szerelmem, a jótevőm,

megtanítottad nekem, mi az az élet, mi az a szerelem,

felébresztettél a zsibbadtságomból, és viszonoztad az ártatlanságomat.

Nélküled nem tudnám, hogy mily magas az ég, mily zöld a fű!

Megérintetted a szívemet, és most olyan gyorsan ver;

Érintsd meg újra az arcom, milyen forró! Szerencsére sötét az éj,

nem látszik; Szerelem! Úgy érzem, nem kapok levegőt többé,

ne csókolj meg! Nem tudom elviselni ezt a feltüzelt életet,

olyan a lelkem mostanában, mint a kovácsüllőn

izzó vas, amely a szerelem kalapácsának ütéseire összezúzódik, és a szikrák

szállnak mindenfelé… Szédülök, ölelj meg!

Szerelmem, hadd haljak meg itt, ebben a nyugodt kertben,

csukott szemmel, hadd haljak meg a mellkasodon, de szép lenne!

A fejem felett a nyárfalomb közt suhogó szél

az én temetési énekem. Ez az tiszta szellő

olajfaligetek felől jő, gránátalma illatot visz,

és elviszi az én lelkemet is. És itt vannak a szentjánosbogarak,

a kedves és figyelmes szentjánosbogarak, akik megvilágítják az utat.

Megállok a három lyukú hídnál,

hallgatlak, öleled a langyos testemet,

fájdalmas hangon szólongatsz, becézgetsz, rázol, csókolgatsz. …

és én – az arcomon apró mosollyal – csak követem a szellőt,

hogy vezessen akárhová, a mennybe, a pokolba, bárhol jó,

ahol megszabadulhatok ettől az undorító élettől, és meghalhatok a szerelemben.

Ebben a szerelemben meghalni, nem jobb-e, mint ötszázszor újjászületni?

Önzőség, tudom, de nem tehetek róla. Nem halnál meg te is velem?

Micsoda? Ha nem közösen tesszük, akkor nem teljes a "halálos szerelmünk".

A repüléshez ugyanis két szárnyra van szükség.

A mennyországban is gondoskodni fogok rólad.

Nem tudok élni nélküled, és te sem vagy képes nélkülem.

Ha a pokol? Oda egyedül megyek, és te majd aggódsz értem.

Bár azt mondtad, a pokol még ennél a világnál is civilizáltabb,

(de én ezt nem hiszem). Olyan vagyok, mint egy finom virág,

nehezen garantálhatom neked, hogy nem ér el egy vihar,

akkor utánad kiáltok, de te nem hallasz tisztán.

Hát a kiszabadulás helyett, nem egy pocsolyába zuhanok?

Ahol hideg szemű szellemek játszanak össze a hidegszívű emberekkel,

hogy nevessenek a sorsomon, és nevessenek a te gyáva nemtörődömségeden?

Ez a beszéd logikus. Most mit csináljak? Élni nehéz,

ha túl nehéz, úgy még a halál sem szabadít fel,

és nem akarom, hogy értem feláldozd a jövődet.

Jaj! Azt mondtad inkább életben maradsz, vársz, megvárod azt a napot!

Vajon eljön az a nap? --- Amíg itt vagy, addig én is bízom.

De hajnalban elmész; Te tényleg el bírod viselni,

hogy hátrahagysz engem? És én sem tarthatlak meg, ez a sorsom.

De a virág napfény és harmat nélkül,

ha nem is pusztul el, megperzselődnek és elszáradnak a szirmai, szegény!

Nem felejthetsz el szerelmem, a szíveden kívül nem fogok élni.

Itt nekem nem lesz már életem. Hallom a szavaidat, várlak,

várom, hogy a vasfa virágozzon, türelmesen kivárom.

Szerelmem, mindig az egyetlen csillag leszel a fejem felett:

és ha meghalok, szentjánosbogárrá válok, 

és ebben a parkban, közel a füvek gyökeréhez, az éjben zizegve repülök,

átrepülök az éjszakán, repülök egészen hajnalig,

az égen nem lesz felhő, és én folyton csak nézem: 

az égen azt az óriási csillagot, aki te vagy. 

És te rám vetíted óriás fényed az éjszakában, túl az egeken, 

hogy lelkeink szerelmükben újra összekapcsolódhassanak.

1925.06.11. Firenze dombjain