春泛若耶溪

綦毋潜 (692-749)

幽意无断绝，此去随所偶。

晚风吹行舟，花路入溪口。

际夜转西壑，隔山望南斗。

潭烟飞溶溶，林月低向后。

生事且弥漫，愿为持竿叟。

Chūn fàn ruò yé xī

Qíwú Qián (692-749)

Yōu yì wú duànjué, cǐ qù suísuǒ ǒu.

Wǎn fēng chuī xíng zhōu, huā lù rù xī kǒu.

Jì yè zhuǎn xī hè, géshān wàng nándǒu.

Tán yān fēi róngróng, lín yuè dī xiàng hòu.

Shēng shì qiě mímàn, yuàn wéi chí gān sǒu.

Tavaszi csónakázás a Ruoye-patakon

Qiwu Qian (692-749)

Örök elvonultságomban; Sorsom véletlenre bízom.

Ladikom esti szél hajtja; Sodródom virágos úton.

Éjjelre völgybe fordulok; Hegyek között Göncöl villan.

Patak fölé pára kúszik; Erdők mögött Holdfény csillan.

Tengernyi a földi gondom; Inkább fognám horgászbotom.

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=oxBBo9QUfhc

A költőtől nincs másik vers fent a blogon, viszont olyan, amelynek szereplője, olyan van, mégpedig egy kortársa, Wang Wei王维 írt róla a "Bukott Qiwu Qian hazaküldése szülővárosába" 《送綦毋潜落第还乡》.

A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában: 

Csolnak tavasszal a Jo-ja tavon

Csi-Vu Csien

A hetyke dölyf sosem kapat erőre: 

akármi jön, előre, csak előre. 

Az esti széllel szállok én s a csolnak,

a tó enyelgő habjai locsolnak. 

A völgy felé vitorlákat eresztek,

csodálva a tündöklő Délkeresztet, 

a lágy ködöt, a fák alján a kancsal

és görbe holdat, két ezüst aganccsal. 

Nincs már világi gond az én eszembe. 

Egy agg vagyok, horgászbottal kezembe.

Forrás: Kínai és japán költők, Sziget Könyvkiadó, Budapest, 1999. 49.old.