梦李白二首

杜甫 (712-770)

其一

死别已吞声，生别常恻恻。

江南瘴疠地，逐客无消息。

故人入我梦，明我长相忆。

恐非平生魂，路远不可测。

魂来枫林青，魂返关塞黑。

君今在罗网，何以有羽翼？

落月满屋梁，犹疑照颜色。

水深波浪阔，无使蛟龙得。

Mèng lǐbái èr shǒu

Dù Fǔ (712-770)

qí yī

Sǐ bié yǐ tūnshēng, shēng bié cháng cè cè.

Jiāngnán zhànglì de, zhú kè wú xiāoxī.

Gùrén rù wǒ mèng, míng wǒ zhǎngxiàng yì.

Kǒng fēi píngshēng hún, lù yuǎn bùkě cè.

Hún lái fēng lín qīng, hún fǎn guānsài hēi.

Jūn jīn zài luówǎng, héyǐ yǒu yǔyì?

Luò yuè mǎn wū liáng, yóuyí zhào yánsè.

Shuǐshēn bōlàng kuò, wú shǐ jiāolóng dé.

Li Bairól álmodtam

Du Fu (712-770)

Első vers

Ha halottól búcsúzunk, elnémít a gyász; Ha élőtől búcsúzunk, a bánat sújt le.

Jiangnan ragálynak földje, hol pestis terjeng; Akit oda száműznek, többé nincs híre.

Jó barátom, így hát eljöttél álmomban; Tudván, hogy gyakorta gondolkodom rólad.

S megrémiszt, hogy szellemed talán nem élő; Hisz hosszú és kiszámíthatatlan utad.

Árnyad zöld juharfaerdőből érkezett; És sötét hágókon keresztül visszatér.

Még igaz valód hálóba gabalyodott; Repüléshez szárnyat ugyan hogy szereztél?

Lenyugvó hold fénye a tetőgerendán; Vajon tényleg megvilágítja alakod?

A vizek mélyek, a hullámok szélesek; Jajj, nehogy elragadjanak a sárkányok!

Az An-Lushan lázadást követően (758-759), a két költőt a sors az ország két távoli pontjára sodorta. A köztük lévő távolság 900-1000 km volt. Du Fu akkor írta ezt a verset, amikor megtudta, hogy Li Bai-t árulás vádjával Yelangba (夜郎) (a mai Guizhou 贵州 tartomány (szubtrópusi dzsungelek)) száműzték. Ekkor Du Fu Qinzhou-ban (秦州) (mai Gansu 甘肃 tartomány (északnyugati hegyek) élt családjával, miután lemondott a hivataláról, és az éhínség és háború elől elmenekült.

Meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=enFn_N8fpUg

其二

浮云终日行，游子久不至。

三夜频梦君，情亲见君意。

告归常局促，苦道来不易。

江湖多风波，舟楫恐失坠。

出门搔白首，若负平生志。

冠盖满京华，斯人独憔悴。

孰云网恢恢，将老身反累。

千秋万岁名，寂寞身后事。

Qí èr

Fúyún zhōngrì xíng, yóuzǐ jiǔ bù zhì.

Sān yè pín mèng jūn, qíng qīn jiàn jūn yì.

Gào guī cháng júcù, kǔ dào lái bu yì.

Jiānghú duō fēngbō, zhōují kǒng shī zhuì.

Chūmén sāo bái shǒu, ruò fù píngshēng zhì.

Guāngài mǎn jīnghuá, sī rén dú qiáocuì.

Shú yún wǎng huīhuī, jiāng lǎoshēn fǎn lèi.

Qiānqiū wànsuì míng, jìmò shēnhòu shì.

Második vers

Lebegő felhőként szüntelen sodródik; Az utazóról régről semmi hír nincsen.

Én három éjjel folyton róla álmodom; Érzésem iránta erős, kétség sincsen.

Álmomban nyugtalanul búcsúzott tőlem; Panaszkodott, hogy nem volt egyszerű útja.

Folyók-tavak világa most zűrzavaros; Fél, hogy egy hullám hajóját felborítja.

Házamból távoztakor ősz hajába túrt; Mintha kudarcba fulladt volna élete.

A főváros tele van tisztviselőkkel; Csak ez az ember áll magánytól gyötörve?

Ki mondta, hogy az Égi háló hatalmas? Öregségben bántják, tiszteletük hamis.

S bár neve örökkévalókig fennmarad; Egyedül lesz, amíg él, és utána is.

Du Fu a második versben már nem csak látja barátját álmában, hanem az általa hallott panaszt tolmácsolja.

江湖 (Jiānghú) Folyók-tavak világa: Egy korábbi Du Fu versben, a "Világvégén Li Bai-ra gondolok" címűben, már feltűnt ez a kifejezés, amely szintén Li Bai száműzetéséről szól. Az akkori magyarázatot ide másolom: 江湖 (Jiānghú), szószerinti fordításban folyók-tavak, viszont van egy másik, metaforikus értelmezése is, amelyet ebben a versben a kínaiak jól értenek, viszont fordításban nem tudtam visszaadni úgy, mert annyira eltér az eredeti jelentéstől. 江湖 (Jiānghú) másik jelentése ie.1000-isz.280 időszakban alakult ki. Olyan környezetet jelent, ahol sok a törvényen kívüli ember, száműzöttek, viszálykodó harcművészek és klánjaik, bűnözők, kitaszított politikusok, írók, stb. Titkos alvilág, mitikus világ, ahol a fantasztikus történetek történnek meg, alternatív univerzum. Ebből a világból táplálkozik ma is nagyon sok film, filmsorozat, tévédrámajáték (电视剧). Ez a （武侠）Wuxia világ, amely a küzdősportok összefoglaló neve is, de egykor a törvényen kívüli, hős harcművészek világa. Adalék még ide, hogy ezt a kifejezést Li Bai is gyakran használta magára "Folyók-tavak embere", mert nagyon sok időt töltött hajózással, és száműzetésében is a Jangcén utazott. Itt metaforája annak, hogy a világ és a politika ellenségévé vált Li Bai-nak, mint a tengerésznek, akinek a tenger okozza vesztét.

网恢恢 (wǎng huīhuī) Az Égi háló hatalmas: La o-Ce (老子) írta a Tao te king-ben (道德经 Dàodé jīng)

hogy az Ég hálója tágas, a szeme ritka, mégsem siklik rajta át semmi. Vagyis az Ég figyelmét nem kerüli el semmi bűn sem igazságtalanság. Du Fu itt kritikus hangot üt meg, és kérdőre vonja ezt az állítást. Ha tényleg minden igazságos, akkor hogy lehet, hogy idős barátját, aki 58-59 éves, börtönbe vetik majd száműzik délre.

Meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=qYbF2YS_i-0

A két vers korábbi változata Weöres Sándor fordításában:  

Álom Li Po-ról

Tu Fu

I.

Ha holttól válok: elfojtom hangom.

Ha eleventől: sokáig bánom.

Csiang-nan hináros, láz-lepte tájék,

hír nélkül ott él Li Po barátom. 

Ma megmutatta, hogy gondol rám még:

elém sodorta képét az álom.

Félek: nem ember többé, csak árnyék;

élő átkelne oly sok határon?

Hol a juharfa levele zöldel,

onnan közelget, át a homályon.

Számkivetettség nyűgében vergődsz:

miként nyithattad szárnyad, barátom?

A hanyatló hold tölti szobámat, 

fényében szinte arcodat látom.

Csiang-nan mély vize, hatalmas habja,

sárkány állkapcsa rád ne találjon!

II. 

Hajnal és alkony felhőt terelget.

Régóta nem vagy barátod mellett.

Már három éjjel álmodom rólad,

így érzem hozzám hajolni lelked.

Álmomban folyton-folyvást búcsúzol:

"Vár az út. Tovább hordom a terhet.

Tavon, folyamon szél-hab-hatalom,

evezős csónak könnyen merülhet."

Indulsz, ősz fejed kezedbe hajtva,

dicsőségedet hová temetted? 

Léhűtők töltik a cifra várost;

valaki, mint te, csak undort nyelhet.

Szoros hálóként közöt a törvény-

vénülsz, de bölcsen el nem kerülted.

Tízezer évig tart fényességed, 

de életedben nyugtod se lelted. 

A vers korábbi változata Kosztolányi Dezső fordításában: 

Mikor Li Po-t álmomban láttam

Tu Fu

Ha valakink meghal, könnyekben úszunk, 

Száműzve élsz lázas mocsárvidéken

de -jaj- míg élünk, egyre csak búcsúzunk, 

s azóta egy betűt se írsz te nékem.-

Ma éjszaka álmomba láttalak,

mert mindig óhajtlak, kegyes alak...

Töprengve néztem, vajon nem csalódtam,

ily nagy utat tettél, te vagy valóban?

Zöld fák közül búsan elémbe jöttél

és eltűntél egy zord sötét erődnél...

Hogy nőhetett ki hirtelen a szárnyad

tenéked, akit megkötnek, bezárnak?

Ocsúdtam s a kilobbant, elviharzott

hold alacsonyan lengett, mint az arcod. 

Mi sok folyónak léptél át vad árkán,

hol annyi viziszörny van s annyi sárkány. 

Felhő lebeg az égen, fodra tiszta,

s mint vándor elmegy, nem jő soha vissza...

Tevéled álmodtam már három éjen - 

meghitt s való voltál, akárcsak ébren.

Egyszerre útra készültél s csak akkor

szóltál nekem veszélről és kalandról, 

hogy zúg a tó, hogy küzd a gyönge csolnak,

mit a vihar hullámai locsolnak. 

Dörzsölted ősz fejed a kapualjnál,

mint hogyha ámulnál vagy megriadnál. 

Most minden úr és hölgy Csang-an-ba gyül,

csupán te tengődsz árván, egyedül. 

A Sors hiába égi, néha téved.

Öregkorodban sújtott földre téged. 

Rólad csodás regéket majd a Hír mond, 

De hát mit ér, ha elföd már a sirdom? 

Forrás: Forrás: Klasszikus kínai költők, Második kötet, A VII.századtól a XIX.század végéig, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967, 162-164. old.